A Hólabdák nevet viselő ürömi (és pilisborosjenői) testvérekből álló csoport néhány éves múltra tekint vissza. Amolyan „zug-szeminárium”-ként alakult Z. Judit testvérünk kitartó és állhatatosan zaklató kíváncsisága eredményeképpen, a mi lakásunkon. Velünk van Mihály diakónus testvér is, aki a nevet is kitalálta. Sajnos nevemből képezte, a HL Baráti Köre kifejezésből. Hiába tiltakozom időnként, Pilátusi szigorral válaszolja:”Amit írtam megírtam.” Csoportnevünk más szempontból viszont találó. Végül is a kicsiny hólabda nagy lavinát okozhat. Jó értelemben ez is lehet kiindulása valami nagyobb jónak.
Kicsi a mi hólabdánk is, nem vagyunk sokan, de nyitottak vagyunk, szívesen látunk bárkit, aki csatlakozni akar hozzánk. Talákozóinkra nemcsak én szoktam készülni, a tematikát előzőleg megkapják. a hólabdák. Találkozóink iránt rendszeresen hatan nyolcan érdeklődnek. (Ki egyedül, ki párban jő el.) Találkozóink után gyakran a témával kapcsolatos leveleket szoktunk váltani egymással. Van egy levelezőlistánk, amire bárki feliratkozhat, az is , aki csak távolról szeretné követni az élettevékenységünket. Judit a kezdeményező, ő volt a lelkiismeretem: nem hagyta, hogy lelkipásztori munkatársként szerzett ismereteimet magamban tartsam. Ismeretekre vágyott, s én nem tagadhattam meg a nálam ragadt kevés morzsa továbbadását. Első évben az apostoli atyákról és egyházatyákról beszélgettünk, erőt merítettünk hittel vállalt vértanúságokból és bölcsességekből. Megismertük ez által az ősegyház első évszázadait, eseményeit, világ- és istenképét. Aztán ennek fényében a következő időszakban már a liturgia történetét követtük végig, amely az ősegyház első összejöveteleitől, agapéjától elvezetett a gregoriánumon, és Trienti misekönyvön át a második Vatikáni Zsinatig, a Sacrosanctum Conciliumig, a liturgikus megújulás konstitucióáig. Segített ez az áttekintés abban, hogy jobban megérthessük, mi és miért történik a szentmisében, hogyan alakult ki a liturgikus rend hetente legalább egyszer a gyakorlatban mindannyiunk által megélt szertartása. Segített megérteni a tisztelet és imádás rendjét az embernek és korának fényében. Végül legutóbbi, végéhez közeledő évünkben Szent Pál leveleit olvasgatjuk, s nem elsősorban teológiáját, hanem a korabeli közösségeket nézzük ezen keresztül.
Ez az év több okból is megújulást hozott. Egyrészt már nem lakásunkon, hanem hála a nővéreknek, a pilisborosjenői Kolostorban találkozunk, néha kettő, leginkább négyhetente, ahogy időnk engedi. Többször velünk van Zsuzsa nővér is, amit külön örömmel fogadunk. A kommunikációt pedig az ismeretszerzés szűkebb horizontjától kiterjesztjük a párbeszédre. (A párbeszéd-megértés-szeretet zarándokútját szeretnénk végigjárni.) Alapkérdésünk egy-egy levél után: mi mennyiben vagyunk mások vagy hasonlóak, mint ezek a közösségek? Vajon mit írna nekünk Pál? Miben dicsérne, s miben fedne meg bennünket?
Egészen odáig próbálnánk merészkedni, hogy a „te hogy vagy” szokványos körkérdés helyett a „te miért teszel vagy nem teszel így vagy úgy” kérdést dobjuk fel egymásnak. A megújulás, a javulás, a közös lelkiismeretvizsgálat céljával. Ez a merész kísérlet áll előttünk. A csoport közösséggé alakulásához elkerülhetetlennek tartjuk, hogy valódi, nem modernizált, nem fogyasztói értékrendet igyekezzünk mércének állítani. Akár egymás figyelmeztetésével, biztatásával is. (Nehéz út ez, magam még szinte el sem kezdtem, máris nyögve járom.)
De azt hiszem, valahogy így lehet felfelé jutni.
H.L.
|
